A haladás elengedhetetlen. Meg kell ismerni az újdonságokat, majd élni a technológiai fejlődés nyújtotta lehetőségekkel. Az online világ már több mint két évtizede fokozatosan terjeszkedik. Az internetes kapcsolat természetessé vált. A zeneipar mégis észrevehetően nehezen alkalmazkodik a fennálló körülményekhez. Jóllehet a technológia óriási mértékben és gyorsan fejlődik, így az alkalmazkodás nagy kihívást jelent bármely szektornak. Ezek a változások nagyfokú rugalmasságot követelnek minden oldalról. A zeneipar hagyományos felépítése megdőlni látszik. Valóban válságba került, vagy inkább csak egy új üzleti megközelítés térnyerését figyelhetjük meg?
Az internettel sajnos együtt járnak az illegális tartalmak is. A zenei anyagokkal kalózkodó oldalak kétség kívül szintén haszonélvezői a hálózatnak. Azonban érdekesebb azt vizsgálni, hogy a zeneipar veszít-e ezen? Vajon a zeneletöltés tényleg hátráltatja a törvényesen működő cégeket? Esetleg elképzelhető, hogy pozitívan befolyásolja a céges mutatókat, és valamilyen úton-módon a segítségükre vannak ezek a tartalmak?!
A múlt évszázadban a zeneipari piacot a kiadók mint oligarchák uralták. A szerzők kizárólag a kiadók által juttathatták el dalaikat a hallgatóságig. A négy „nagy” (Sony, Universal, Warner, EMI, BMG) megkerülhetetlen volt. Már 1999-ben egy Napster nevű szoftver lehetővé tette az ingyenes fájlcserét. Egy új korszak vette kezdetét, folyamatosan újabb módon oszthatóak meg a tartalmak: hibrid fájlcserés rendszerek, Peer-To-Peer (P2P) szolgáltatás. A zeneipar érzékenyen reagál, hisz a fizikai hanghordozók (CD) tűnő félben vannak, az online oldalak pedig többségében illegálisan működnek.
Napjainkban több tendencia is megfigyelhető, melyek megdöntötték ezt a hagyományos zeneipari modellt. Elsőként az ingyen zene emelhető ki, hisz az interneten keresztül a zeneszámok fogyasztókhoz való eljuttatása csaknem nullával egyenlő. A hallgatók letölthetik, feltölthetik és meg is oszthatják egymással a tartalmakat. Az ingyenességet azonban nem szabad összetéveszteni az értéktelenséggel. A szélesebb körű ismeretség egyben több fogyasztót is jelent. A rajongók tábora többszörösére duzzadt, valamint a koncertre látogatók száma is megnövekedett. Másodszor lehet korlátlan kínálatról beszélni, hisz az internet végtelen tárhellyel rendelkezik. Ez az elosztórendszer hatékonyan elégíti ki nemcsak a tömegigényeket, de a rétegzenei ízlést is. A harmadik tendencia éppen ezért a tömeges testreszabás. Ezalatt az érthető, hogy felbomlott az album, hódítanak az egyedi zeneszámok. Elég a kedvenc számot megvásárolni. Nem utolsósorban közösségformáló ereje van. A közösségi oldalakon az egyazon érdeklődésű fogyasztók csoportokba tömörülnek. Bárki feltöltheti műveit, így bárki számára elérhetővé válnak. A fogyasztók maguk is felfedezhetnek tehetséges újoncokat. A hangsúly a kiadók felől egyre inkább az előadók felé tolódik.
Az elavult szokásokkal való szakítást a jogszabályozásnak is elő kell segítenie. Ez nemcsak szüntelen ellenőrzést jelent, sokkal inkább egy olyan törvényrendszer kidolgozását követeli meg, mely hozzájárul a fejlődéshez. A digitalizáció a zeneipar teljes spektrumát érinti: a létrehozást, a rögzítést, a terjesztést és a tárolást is. Az interneten keresztül átvitt zenei tartalmak rengeteg jogsértéssel járhatnak. Az eljárás több szakaszból áll, és ezek technikailag is nehezen választhatóak külön, valamint sorrendjük sem nyilvánvaló.
A szerzőknek három alapvető joguk van: a többszörözés joga, a nyilvános előadás joga, a mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga. A zeneműkiadók ezekhez a jogokhoz szeretnének hozzáférni. Ezt a jogdíjak megvásárlásával érik el, mely a hagyományos modellben a fő bevételforrásukat jelentette. Két fontos fogalmat kell tisztázni: az Authors rights-ot, mely szerint a szerzők lemondhatnak a jogdíj egy részéről, valamint a Copyrights-ot, mely jogátruházást jelent, tehát más lesz a jogosult.
Magyarországon ezt az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogokról (röviden Szjt.) szabályozza, mely alapján a jogsértések szankcionálhatók, az elkövetők például kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést; közérdekű munkára való kötelezést; pénzbüntetést kaphatnak. A hamisítás és a visszaélések visszaszorítására kemény tervezetek készültek, melyek csak az aláírásra vagy már a megvalósulásra várnak, esetlegesen hatályba léptek. Példaként kiemelhető az ACTA (Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezmény) – mely számos elutasítóra talált az Európai Parlamentben; az IPRED – mely a fájlcserélők ellen irányul és a szerzői jogi tulajdonosok akár egy bírósági végzéssel kikérhetik a tartalmukat megosztó IP címét, így megtudhatják a személyazonosságát; a TPP (Transzatlanti Partnerség)– mely a keményebb fellépést sürgeti; valamint a CETA – mely Kanada és az EU között valósulhat meg, ugyancsak a hamisítás ellen lép fel és kísértetiesen hasonlít az ACTA paragrafusaira. Magyarországon a hamisítás elleni küzdelmet, a kalózkodás elleni fellépést a következő szervezetek vállalták magukra: Artisjus, MAHASZ, EJI, ProArt, HENT.
Az internetes világ és a szerzői jog területén hatalmas szükség van a nemzetközi együttműködésre és az előrelépésre. Az országok közötti összefogás megkezdődött, már láthatóak az eddig elért eredmények különböző egyezmények formájában: többek között a Berni Egyezmény, az Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény, valamint a Genfi Egyezmény. A jogalkotók feladata az is, hogy ösztönözzék a szellemi javak előállítását, valamint közös érdekként kezelje ezen szellemi termékekhez való minél szélesebb körű hozzáférést. A kulturális szempontok figyelembe vételéért küzd a „kreatív közkincs” (Creativ Commons) nemzetközi mozgalom is. Célja, hogy a túlszabályozottság és a szabályozás hiánya közötti középutat megkeresse.
Az ellentét igazából nem az online vagy az offline technológia között húzódik, inkább a termelői oldal alkalmazkodása (legális letöltési lehetőségek kínálata) vagy lemaradása között. A jelen helyzettel nem elégedett egyik érdekelt sem, sürgetőek a változtatások. Általánosan elfogadott megoldás, kitaposott útvonal azonban nem létezik. A sikerességhez hozzájárulhat a jól kidolgozott kommunikációs stratégia, a termékekre való összpontosítás. Egy rendkívüli pozitív példa az alkalmazkodásra az Apple iTunes szolgáltatás. Az első online zenebolt, amely teljesen legálisan, elérhető áron és megkötések nélküli zenekínálattal rendelkezik. A streamoldalak szintén legális lehetőséget biztosítanak. Itt ugyan nem lehet letölteni a fájlokat, de teljesen legálisan meghallgathatóak. Az ingyenes verziónál egy-egy hirdetés van beékelve, de az előfizetésnél a reklámok kiküszöbölhetőek.
A fórumozók többsége pozitívan áll a legális lehetőségekhez, tisztelik az előadókat, de az idejét múlt adathordozóknak szívesen búcsút intenének. A magyarországi online zenehallgatás még sokszor ún. „teritory restrict”-ba ütközik, vagy nehézségek adódhatnak a régebbi albumok felkutatásánál, ezért sokszor marad az illegális módszer. Továbbá a fájl minőségén is akad javítani való.
A zeneipari cégeknek el kell fogadniuk az új körülményeket, majd haladniuk kell a korral. Ehhez mintául szolgálhatnak a már működő illegális letöltő források, hisz híven tükrözik a fogyasztói igényeket. Az új üzleti lehetőség a jogszabályozást is kihívás elé állítja. Nemzetközi egyezmények, törvények rugalmasan próbálják kialakítani azt a fogalomtárat, mely a digitalizáció korszakában is alkalmazható. Az elrugaszkodott és szélsőséges követeléseket meg kell fékezni, ugyanakkor a középúton végighaladva kísérletet kell tenni a reformra. A kalózkodás és az illegális megosztó szerverek valószínűleg pozitívan befolyásolják a rugalmasan alkalmazkodók bevételeit. A termelők (szerzők, zeneműkiadók, koncertszervezők) és a zenehallgatók kooperációjára kell törekedni lehetőség szerint úgy, hogy mindeközben egyik fél jogai se sérüljenek.
Paksi Julianna
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
Forrás:
Lánchidi P. (2010): Collective management of music rights and competition policy in the European Union
Madácsi Á., Szabó-Szontágh L., Wale A. (2012): Megoszt az egész világ, avagy az online zeneipar jelene és jövője Magyarországon a legális és illegális szolgáltatások tükrében.
Szoleczki Z. (2010): Üzleti modellváltás a zeneiparban.
Utolsó kommentek